+36 70 556 3636 rendeles@viptransfer.hu

ÚJ KÖZELKÖRZETI LÉGTÉR

Eddig csak álom volt, de a Quantes légitársaság meg is valósította azt, hogy ezt az óriási, 16.200 km-es 19 órán át tartó utat megtette megszakítás nélkül.

Igaz ugyan, hogy ehhez kellett némi kompromisszum: a teli tankkal induló Boeing 787-9-esre a 49 utas alig vihetett magával csomagot, és rakomány sem volt.

Az út egyébként kísérleti célú volt és azt vizsgálták, hogy az ilyen hosszú, megszakítás nélküli repülőutak milyen hatással vannak az utasokra és a személyzetre.

Az utasok az órájukat a sydney-i időre állították be, indulás után pedig addig tartották ébren őket, amíg Ausztráliában nem esteledett be. Hat órával indulás után az utasok egy magas szénhirdáttartalmú vacsorát kaptak, és lejjebb vették a világítást is, hogy aludni térjenek.

Az út során ellenőrizték a pilóták agyhullámait és éberségét is, megpróbálkoztak az utasok gyakorlatoztatásával is, és azt is elemezték, hogy hogyan hat az utasokra az, hogy egyszerre ilyen sok időzónát lépnek át.

A cég még az év végéig eldönti, hogy tényleg elindítják-e ezeket a járatokat rendszeresen. Ha igen, akkor 2022-ben vagy 2023-ban várhatóak az első extra hosszútávú járatok.

Forrás: hvg.hu

Call Now Button