2 REKORD KÉSÉS A GATWICKI DESZTINÁCIÓBAN

Júniusban a WIZZAIR légitársaság kitett magáért és utasai késéséért. És valahogyan ugyanaz a desztináció volt mindkét esetben érintett: London, Gatwick – Budapest

Június 6-án az utasok 7 órás késéssel és egy kis debreceni kitérővel jutottak csak haza Budapestre. A kártérítési igényeket csuklóból elutasították, a késés okaként „rendkívüli körülményekre” hivatkozott a társaság, ami egy 1 héttel korábban(!!!) bejelentett budapesti reptér lezárást jelentett. ??

Mivel a gép eleve késve indult Londonba felvenni az utasokat, így a budapesti leszállásnál belecsúsztak volna a lezárásba, ezért is döntöttek a debreceni kitérő mellett a Wizzair illetékesei.
Azért később mégis a kártérítések kifizetése mellett döntött a légitársaság.

Június 25-én 20:25-kor kellett volna a másik járatnak Londonból Budapestre indulnia, de nem várt karbantartás (egy alkatrészt kellett cserélni) miatt egy nappal későbbre halasztották az indulást. Szerencsére itt már nem volt huzavona a kártérítésben.

Call Now Button